073_flood
millió egymásra símuló réteg nyomása feletted. melyik vagy te? az a frottírtörülköző? az a máraiüveg? (sic!) nem tetszhalott, mert nem tetsz-het ez. - feltételek nélkül. a világ önmagától sem előre, sem hátra. hiszen nem ő jelöl ki irányokat, hanem a kilenc mákszemre fektetett szempillahídon egyensúlyozó törpék. a hiúság mámora elillanva csúnyább szájízt hagy, mint a murci. ros hasana. társadalmi munka (melyik nem az?), őszi közhasznú izé: „iparkodjál!” versenyversenyverseny. és: csalás. anélkül nincs verseny. oly ritka az őszinte öröm. hol és merre. egyszercsak az érzékenység fájó panasza nyafogásnak, majd fülsértő hisztinek tűnik. semmit sem lehet túlvinni azon a ponton, ami híd. szabad? asszociáció. egymásrautaltság. egy másra utáltság. az a közeg, amelyben létezni kényszerülsz, már nem az, amit ígértek (benne élünk, mozgunk és létezünk) példának okáért. nekem már az gyanús (mindig is az volt), ha egy nép(?) nemzeti viselete az anyajuh méhéből kivett bárányfetus lenyúzott bőréből készült sapka (jó nagy, a tetejébe) milyen nép?szerű is volt szocsiba menvén a joghurtos uborkák és rózsacukor mellett ilyesmit begyűjteni. ez ősibb, mint a thermidori konvent, voltaire, a hippik és hubbard találmányai. olvastátok a mohácsi vész leírását? na az tanulságos. a török katonáknak "műszakokban" kellett felkoncolniuk a hadifoglyokat, mert egy sem maradhatott. a műszakok között pihenőket tartottak, mert el-elfáradtak a jatagánnal csapkodó izmos karok. katyn. - create region. method: flooooooood.