042_ f. és d.

l. csinos nő; már nem lány, még nem asszony. az alkalomhoz képest talán túl elegánsan van öltözve. az asztalkán két üres felespohár, az aljukat narancsra színezi a bennmaradt pár csepp kevert. a csokitortához még egyikük sem nyúlt. l. váratlanul megszólal.
- miért hagytál el?
f. kibámul az ablakon. a kinti utca szürke és hideg. a férfi arca nem bosszús, de homlokára halvány árnyék vetül.
- ezért találkoztunk? hogy ezt megkérdezd, három év után?
- nem! - l. gyorsan korrigál. - de azért kíváncsi lennék... akkor az olyan gyorsan történt...
f. beleszív az olcsó cigarettába, arca kétoldalt behorpad.
- felesleges erőltetni a kellemetlent... ezt bódy gábor mondta.
l. szemébe könny szökik. kinyitja száját, de nem szólal meg. f. az ablaktól visszafordítja tekintetét, és belenéz a nő szemébe.
- milyen nagyon nehéz nemet mondani. ugye? sodródás. akkor hol itt a szabad akarat?! előre megírt szerepeket játszunk. az is például, hogy te most sírsz, törvényszerű...
l. erre tényleg elsírja magát. de f. nem áll meg itt.
- a férfiak morális alapon ítélik meg a dolgokat. a nők érzelmi alapon. - mondja, feláll és kimegy a presszóból.
- szemét geci! - kiállt utána l., majd elvörösödve felpattan és a női mosdóba rohan, közben pedig arra gondol, vajon miért ez a szemétláda az egyetlen férfi, aki ennyire ismeri őt.